A szecesszióra leginkább az iparművészet nagy fejlődése a jellemző, mivel a művészetet az emberek hétköznapi életének részévé akarták tenni. Az iparművészeti tárgyakkal kapcsolatos felfogást néhány alapelv határozta meg. Talán a legfontosabbak voltak ezek közül az anyagok és a megmunkálás nyílt érzékeltetése a formálásban. Egy másik alapelv az eredetiség keresése volt, azaz visszatérés a kezdetekhez, törekvés a primitívre, az ősire. A szecesszióra mégsem csak ez a józanság és az őszinteség volt a jellemző. Olyan kétértelmű jelenségről van szó, amelyben megtalálható a túlfinomultságra, az érzékiségre és a hanyatlásra való hajlam is. Ez az érzékiség mindenfajta olyan új hatásban örömét lelte, amelyet a kétértelműségen keresztül értek el. Ezért kedvelték a gyöngyházat, az opált, az áttetszőt, a színjátszót, a tejszerűt és a ködöst, mindenfajta homályosságot, a disszonáns színeket, a színjátékot, a mérges tónusokat, a zöldeket és lilákat. Ennek a gondolkodásmódnak sajátja a tünékeny dolgok, a felhők, a tengerhab, a lepkék és szitakötők, a virágok, a kacskaringós szalagok és a kavargó füst kultusza. Oroszországban Marja Jakuncsikova keramikus ismertette meg az "Arts and Crafts" mozgalmat, ő hozta létre az első műhelyeket. Az új stílus meghonosításában szerepet játszott Tyenyiseva hercegnő is, akinek védnöksége alatt a Szmolenszk melletti Talaskinóban erőteljes formájú kerámia- és díszes lakberendezési tárgyak tervezése indult meg.