A barokk zene a komolyzene történetének egyik periódusa. A reneszánsz- és a klasszicista zene korszakai közé esik, tehát kb. 1600-tól (egyesek szerint 1580-tól), az első opera megszületésétől 1750-ig, Johann Sebastian Bach haláláig tart.A barokk zene fogalma olyan eltérő megnyilvánulásokat sűrit magába, mint Carlo Gesualdo madrigáljait, Jacopo Peri és Claudio Monteverdi első zenés pásztorjátékait, Alessandro Scarlatti tragikomédiáit és Jean-Philippe Rameau lírai tragédiáit, Tarquinio Merula toccatáit, Archangelo Corelli triószonátáit, Antonio Vivaldi concertóit, ill. Heinrich Schütz passióit és Johann Sebastian Bach kantátáit.A barokk zenében kimutatható stílusjegyek: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások. Reneszánsz muzsika = statikus, kiegyensúlyozott, nyugalmat árasztó. Barokk zene = feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, sűrűn alkalmaz díszítéseket. Természetesen a barokk zene stílusjegyei nemzetenként, és már mást jelentenek, eredményeznek. A zenében a barokk a legnagyobb formaalkotó korszak. Olyan zenei formák és műfajok alakulnak ki, amelyek ma is használatosakA barokk zene talán legfontosabb stílusjegye, hogy a reneszánsz polifóniáját mégjobban beteljesíti, a fényűzésig fokozza. A polifonikus szerkesztésen belül pedig kiemelkedő szerep jut a kontrapunkt (ellenpont) zeneszerzői technikának. Az adott szólamhoz képest a másik “pont ellen pontot”, hang ellen hangot állít a zeneszerző. A jó ellenpontban a szólamok egymás ellen dolgoznak, egymást kiegészítik, egyik a másikat kilendíti a helyzetéből. Az ellenpont a zeneszerzői íráskészség legjobb iskolája volt, mindmáig a zeneszerzés tantárgy fontos ágazata.