A táncok korábbi szakrális-profán megkülönböztetése a reneszánsz idejére lassan érvénytelenné vált. A több évszázados tiltás hatására ugyanis a tánc, néhány kivételtől eltekintve, eltűnt a liturgiából, teljesen átengedve a helyet a vallásos ihletésű zenének, költészetnek, drámának, képzőművészetnek. A másik oldalon viszont kialakult a táncéletnek egy általánosan elfogadott világi formája, amelyben a táncok örömszerző, szórakoztató, társas együttlétet biztosító szerepe uralkodott. A számban és hatalomban egyre gyarapodó polgárság éppen emiatt kedvelte a táncot. A kifinomult társasági érintkezés, az ideálisan mozgó test kifejlesztésének eszköze volt számára a harcias sportok (vívás, lovaglás) mellett Az itáliai reneszánsz testkulturális újítása, a forradalminak nevezhető szemléletváltás a testi nevelés terén hamarosan elterjedt Európa más régióiban, elsősorban az úgynevezett északi reneszánsz országaiban is: Spanyolország, Németország, Németalföld, Anglia és Franciaország. Többnyire itt már humanizmusnak emlegetik, és kevésbé áll olyan éles ellentétben az új eszmerendszer a középkorral, mint Itáliában. A reneszánsz alatt megtalált olimpiai magocska csírázni kezdett, de igazi termőtalaját Angliában, a modern sportok őshazájában” találja majd meg.