A középkori városi plébániai iskolában a tanulócsoportok nem életkorok szerint különültek el, hanem a tanulmányokban való elõrehaladás alapján osztályozták õket. A kisgyermekkor határát az öt-hatesztendõs korban szabták meg, mikor a gyermek elhagyta anyját, dajkáját. Hétéves korukban már iskolába mehettek, s ettõl kezdve már fiatal felnõttnek számítottak. A középkor nem sokra becsülte a gyermekkort. A középkorban a gyermek akaratának megtörését igen korán elkezdték. El kellett fogadnia azt, hogy õ egy tökéletlen lény, aki csak akkor válhat erkölcsileg értékessé, ha feltétel nélkül elfogadja a felnõttek felsõbbrendûségét. Nem volt ritka a gyermekek ijesztgetése szellemekkel, boszorkányokkal, halállal, s mindennapos volt a testi fenyítés. A gyermekek élete hétéves korukban alapvetõen megváltozott. Általában elküldték õket otthonról: a szegények gyermekei szolgálni mentek, a gazdagok gyermekei iskolába vagy valamely más házhoz tanulni. Ettõl kezdve szinte felnõttként kezelték õket.