A kor jóval később keletkezett elnevezése a biedermeier. Tisztes polgári szándék tükröződött az öltözködésben, és a polgárok és arisztokraták öltözködése nem tért el egymástól. Visszatért a fűzött derék és fokozatosan az abroncsszoknya is, amit a francia forradalom idején száműztek viseletükből. A karcsúság hangsúlyozása egyre inkább fontos lett, a derékvonal is visszatért a keblek alól a természetes helyére. A karcsú derekat a szélesre szabott ujjak, széles gallérok is hangsúlyozták. Jellemző a széles, bokáig érő, hosszú szoknya, amelyhez továbbra is sarkatlan cipőket hordtak. A ruhák anyaga csíkosra, kockásra, virágmintásra változott az egyszínű helyett. Eleinte a nők főkötőt viseltek, de később divatba jöttek az egyre szélesebb ernyős kalapok. A hölgyek elmaradhatatlan ruhadarabja lett a drága kasmír sál és a bő pelerin, annál is inkább, mert a bő sonkaujjak miatt kabátot nem viselhettek. A gyerek divat még mindig a felnőtt viseletet utánozta, de a kislányok szoknyája rövidebb lett. A férfi divatban a színes posztóból készült frakk és redingote uralkodott, hozzá szűk, világos talpalóval ellátott nadrágot húztak. Az ing keményített állógallérja az arcközépig ért, sálszerű nyakkendőt tekertek rá, elöl kis csokorra kötve. A legdivatosabb férfiak éppúgy fűzték magukat, mint a nők. A romantika igyekezett a férfiak viseletében kötelezővé tenni a feketét. A feketén kívül barna és kék frakkot hordtak, tarka, virágos mellényt, és művészien megkötött nyakkendőt. A romantika viselete mindenhol egyforma volt.