A regény elolvasásakor az első jelző,ami eszembejutott a könyvről az a furcsa volt.Persze jó értelemben.Ami legelőször feltűnt, az az elbeszélés stílusa, amihez hansonlóval eddig én még nem találkoztam.Teljesen kívülállóként mesél a szerző,azonban ha a szereplők beszélnek, abszolút belehelyezkedik személyükbe, és ezáltal én úgy éreztem,mintha folyamatosan ugrálnék a történetből ki és be.A cselekmény érdekes, annak ellenére,hogy nem valami akciódús.Főleg a szereplők belső világában lezajló dolgok,a gondolataik mozgalmasak.Nagyon élvezetesek a leírások is, fontos szempontnak tartom,hogy elég sokat megtudunk Olaszországról, aki pedig járt ott,annak gondolatait tökéletesen megfogalmazza az író az ország hangulatával kapcsolatban.A szereplők egyszerre hétköznapiak és elvontak,a cselekményhez hasonlóan reagálásuk egy-egy dologra kiszámíthatatlan.Mindegyikük jellegzetes, erős egyéniség,egyik sem egyértelműen pozitív, vagy negatív személyiség.Életútjuk hol összetalálkozik, hol szétválik, a cselekmény több szálon fut, de világosan követhető, mint a nyelvezet.Mihály,a főszereplő, az utas Olaszország különböző városaiba vetődve (hol véletlenül,hol tanácsra,hol önszántából) tisztázza múltja különböző pontjait, és közben keresi élete értelmét,próbálja saját magát megérteni, álmait teljesíteni, vagy éppen álmokat kialakítani.Nagyon érdekes könyv,nekem tetszett :) Egy idézet, amit fontosnak tartok:"Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok." Sára